Hátrányos természeti adottságok és egyéb területspecifikus hátrányok

Hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területek alatt azokat a területeket értjük, amelyeken az eredményes gazdálkodás a természeti viszonyokból eredően nehézségekbe ütközik. 

A hátrányos természeti adottságú területekre vonatkozó támogatás:

• vidékfejlesztést célzó önkéntes beavatkozás;
• a mezőgazdasági terület után hektáronként és évente fizetett összeg;
• összege a hátrányos adottságú területek és a hátrányos adottsággal nem rendelkező területek között a jövedelem és a költségek tekintetében számított különbségeken alapul.

A 2023–27-es közös agrárpolitika (KAP) esetében a hátrányos természeti adottságú területekre vonatkozó támogatások részben (súlyozó tényező: 50%) hozzá fognak járulni az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap környezetvédelmi és éghajlat-politikai célokra elkülönített forrásaihoz.

A hátrányos természeti adottságú területekre vonatkozó támogatások azokért a hátrányokért hivatottak részben vagy egészben kompenzálni a mezőgazdasági termelőket, amelyeket azért kell elszenvedniük, mert gazdálkodói tevékenységüket hátrányos természeti adottságokkal vagy egyéb sajátos hátrányokkal rendelkező területen fejtik ki.

A kompenzáció elsősorban abban segít, hogy a mezőgazdasági termelők méltányos jövedelemben részesüljenek, és folytatni tudják a mezőgazdasági földterületeken végzett gazdálkodást. A cél az, hogy az érintett területek ne kerüljenek ki a termelésből.

A mezőgazdasági termelők olyan területek után jogosultak hátrányos természeti adottságú területekre vonatkozó támogatásokban részesülni, amelyek az 1305/2013/EU rendelet 32. cikkében meghatározott következő három kategória valamelyikébe tartoznak:

• hegyvidéki területek, vagyis meredek lejtőkkel tarkított vagy magasan fekvő tájak;
• jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek, amelyek minősítése nyolc biofizikai kritériumon és az ún. finomhangolás módszerén alapul;
• egyéb, sajátos hátrányokkal rendelkező területek, melyek az ország összterületének legfeljebb 10%-át tehetik ki; a minősítés kritériumait az egyes uniós országok maguk határozzák meg.

Hegyvidéki területek

A mezőgazdasági területek akkor minősülnek hátrányos természeti adottságú hegyvidéki területeknek, ha:

• olyan magasan fekszenek, ahol a földművelés nehézkes;
• meredek lejtőiken nem lehet szokványos mezőgazdasági gépeket használni;
• a 62. szélességi körtől északra fekszenek.

Jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek

A jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek olyan területek, ahol bizonyos körülmények megnehezítik a gazdálkodást. Azok a területek minősülnek jelentős hátrányokkal rendelkező területnek, amelyekre kedvezőtlen hatást gyakorol az alábbi természeti jellemzők valamelyike:

• alacsony hőmérséklet,
• szárazság,
• túlzott talajnedvesség,
• a talaj korlátozott vízelvezető képessége,
• kedvezőtlen szerkezet és kövesség,

• csekély gyökerezési mélység,
• kedvezőtlen kémiai tulajdonságok,
• meredek lejtés.

Ezekre a területekre vonatkozóan ún. finomhangolást is kell végezni, vagyis meg kell vizsgálni, nem történt-e olyan jelentős fejlesztés, amelynek következtében már nem érintik hátrányosan a gazdálkodást a felsorolt jellemzők. Ilyen fejlesztés például, ha a túlzottan nedves talajt lecsapolják.

Sajátos hátrányokkal rendelkező területek

A sajátos hátrányokkal rendelkező területek olyan területek, amelyekre a fent említettektől eltérő tényezők hatnak kedvezőtlenül. Ezeken a területeken nagy a kockázata annak, hogy megszűnik a mezőgazdasági tevékenység, holott fontos megőrizni az aktív gazdálkodást folytató helyi közösséget:

• a környezet állapotának megőrzéséhez vagy javításához;
• a vidéki táj megőrzéséhez;
• a terület idegenforgalmi potenciáljának megőrzéséhez;
• a partvidék védelméhez.

Az uniós tagállamok maguk jelölik ki ezeket a sajátos hátrányokkal rendelkező területeket, amelyek teljes kiterjedése nem haladhatja meg az adott ország összterületének 10%-át.