Ugrás a fő tartalomra
Agriculture and rural development

Tisztességtelen forgalmazói magatartás az élelmiszerláncban

Az Európai Unió megerősíti a mezőgazdasági termelők pozícióját az élelmiszer-ellátási láncban, és fellép a tisztességtelen forgalmazói magatartással szemben.

A tisztességtelen forgalmazói magatartásról

A tisztességtelen forgalmazói magatartás eltér a vállalkozások közötti helyes kereskedelmi gyakorlattól, és ellentmond a jóhiszeműség és a tisztesség elvének. Az élelmiszer-ellátási láncban különösen fennáll a tisztességtelen forgalmazói magatartás veszélye, mert a kis és nagy piaci szereplők között jelentős egyensúlyhiány áll fenn. A gazdák és a kistermelők helyzete gyakran nem elég szilárd ahhoz, hogy méltányos feltételeket tudjanak kialkudni saját maguk számára, vagyis védtelenek a tisztességtelen gyakorlattal szemben.

Az Európai Unió ezért intézkedéseket hozott, hogy javítsa a mezőgazdasági termelők, valamint a kis- és közepes méretű beszállítók védelmét, és olyan kötelező szabályokat írt elő, amelyek tiltanak bizonyos tisztességtelen forgalmazói módszereket.

Az Európai Parlament és a Tanács 2019. április 17-én fogadta el a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban a vállalkozások közötti kapcsolatokban előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatokról szóló (EU) 2019/633 irányelvet. Az uniós országoknak 2021. május 1-jéig kellett átültetniük az irányelvet nemzeti jogukba, és hat hónappal később kellett megkezdeniük annak alkalmazását.

Ez egy szélesebb körű szabályozási rendszer része, amelynek célja, hogy hatékonyabb és méltányosabb élelmiszer-ellátási láncot hozzon létre. A rendszer olyan intézkedéseket is magában foglal, amelyek a termelők együttműködését, illetve a piaci átláthatóság növelését célozzák. „A termelőtől a fogyasztóig” stratégia célja továbbá, hogy segítsen javítani az agrártermelők helyzetét az élelmiszer-ellátási láncon belül.

A tisztességtelen forgalmazói magatartással szembeni fellépés

UTP

Annak érdekében, hogy javítsa mind a mezőgazdasági termelők, mind a kis- és középvállalkozások helyzetét az élelmiszer-ellátási láncban, az EU jogszabályt fogadott el, amely 16 tisztességtelen forgalmazói magatartást tilt meg. Az irányelv különbséget tesz a „fekete” és a „szürke” módszerek között. A fekete tisztességtelen kereskedelmi módszerek minden esetben tiltottak, míg a szürke gyakorlatok megengedettek, ha azokról a vevő és a beszállító előzetesen, világosan és egyértelműen megállapodik.

Tíz fekete tisztességtelen forgalmazói módszer

  • A vevő a beszállítónak romlandó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekért 30 napon túl fizet
  • A vevő a beszállítónak egyéb mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekért 60 napon túl fizet
  • A vevő a romlandó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre vonatkozó megrendelését rövid határidővel mondja le
  • A vevő egyoldalúan megváltoztatja a beszállítói megállapodás feltételeit
  • A vevő olyan kifizetésekre kötelezi a beszállítót, amelyek nem kapcsolódnak az értékesítéshez
  • A vevő arra kötelezi a beszállítót, hogy fizessen a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekben utólag bekövetkezett károsodásért vagy veszteségért
  • A vevő megtagadja a beszállítói megállapodás feltételeinek írásbeli megerősítését a beszállító kérése ellenére
  • A vevő jogosulatlanul megszerzi, hasznosítja vagy felfedi a beszállító üzleti titkait
  • A vevő kereskedelmi megtorló intézkedésekkel fenyegeti a beszállítót
  • A vevő áthárítja a beszállítóra a fogyasztói panaszok kivizsgálásával kapcsolatos költségeket

Hat szürke tisztességtelen forgalmazói módszer

Ezek a forgalmazói módszerek csak akkor megengedettek, ha erről a felek előzetesen, világosan és egyértelműen megállapodnak.

  • A vevő visszaküldi az el nem adott terméket a beszállítónak
  • A beszállítónak fizetnie kell az áru raktározásáért, bemutatásáért vagy listázásáért
  • A beszállítónak fizetnie kell a promóciós költségeket vagy azok egy részét
  • A beszállítónak fizetnie kell az áru forgalmazásért
  • A beszállítónak fizetnie kell az áru reklámozásáért
  • A beszállítónak fizetnie kell az értékesítésre szolgáló helyiségek belső kialakítását végző személyzet munkájáért

Az irányelv uniós országokon átívelően rögzíti a tisztességtelen forgalmazói magatartásra vonatkozó közös minimumszabályokat. Ez egyenlő versenyfeltételeket fog biztosítani a piaci szereplőknek a leginkább problematikusnak ítélt gyakorlatok tekintetében.

Az irányelv legfontosabb szabályai

A beszállítók védelme a vevőkkel szemben

A irányelv gondoskodik a gyengébb beszállítók védelméről az erőfölényben lévő vevőkkel szemben. A gyengébb beszállítók kategóriájába tartoznak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek legfeljebb 350 millió euró árbevételű szállítói, akiket eltérő szintű védelem illet meg. Ezek a szereplők lehetnek mezőgazdasági termelők, termelői szervezetek és forgalmazók, illetve nem uniós beszállítók és vevők is, feltéve, hogy az egyik fél székhelye az EU-ban van.

Nemzeti átültetés

Az EU-tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy az irányelvben foglaltaknál szigorúbb szabályokat írjanak elő, azaz túllépjenek annak hatályán. Viszont nem biztosíthatnak kisebb mértékű védelmet, mint amelyet az irányelv előír.

2021 októberében a Bizottság időközi jelentést tett közzé az irányelv átültetésének és végrehajtásának állapotáról. 2022 decemberéig valamennyi uniós ország átültette ezt az irányelvet a nemzeti jogába. 2024 áprilisában frissített jelentést és azt kísérő munkadokumentumot tettünk közzé, melyek áttekintést adnak a 27 tagállam átültetési döntéseiről.

Jogalkalmazó hatóságok

Minden uniós ország kijelölt egy illetékes hatóságot e szabályok érvényre juttatására. Ezeknek a hatóságoknak hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy vizsgálatot indítsanak, és bírságot szabjanak ki azokra a gazdasági szereplőkre, akik megszegik a szabályokat.

OrszágJogalkalmazó hatóságElérhetőségek
AusztriaDas Fairness-BüroE-mail: officeatfairness-buero [dot] gv [dot] at (office[at]fairness-buero[dot]gv[dot]at)
Telefon: +43 1 928 1654
Szövetségi VersenyhivatalE-mail: wettbewerbatbwb [dot] gv [dot] at (wettbewerb[at]bwb[dot]gv[dot]at)
Telefon: +43 1 245 08-0
BelgiumFPS Economie, Gazdaságfelügyeleti Főigazgatóság – FR / NLE-mail: utp [dot] agrifoodchainateconomie [dot] fgov [dot] be (utp[dot]agrifoodchain[at]economie[dot]fgov[dot]be)
BulgáriaVersenyvédelmi BizottságE-mail: delovodstvoatcpc [dot] bg (delovodstvo[at]cpc[dot]bg)
HorvátországVersenyhivatalE-mail: agencija [dot] ztnataztn [dot] gov [dot] hr (agencija[dot]ztn[at]aztn[dot]gov[dot]hr)
Telefon: +385 1 617 64 48
Fax: +385 1 617 64 50
CiprusMezőgazdasági, Vidékfejlesztési és Környezetvédelmi Minisztérium, Mezőgazdasági OsztályE-mail: directoratda [dot] moa [dot] gov [dot] cy (director[at]da[dot]moa[dot]gov[dot]cy)
Telefon: +357 22 408 519
Fax: +357 22 781 425
CsehországVersenyvédelmi Hivatal

E-mail: postaatuohs [dot] cz (posta[at]uohs[dot]cz)
Telefon: +420 542 167 111

Nemzetközi osztály
Telefon: +420 542 167 795
Fax: +420 542 167 11

DániaDán Verseny- és Fogyasztóvédelmi HatóságE-mail: utpatkfst [dot] dk (utp[at]kfst[dot]dk)
Telefon: +45 4171 5000
ÉsztországVersenyhivatalE-mail: infoatkonkurentsiamet [dot] ee (info[at]konkurentsiamet[dot]ee)
Telefon: +372 667 2400
FinnországÉlelmiszerpiaci OmbudsmanE-mail: etmvatetmv [dot] fi (etmv[at]etmv[dot]fi)
FranciaországVersenypolitikai, Fogyasztóügyi és Csalás-ellenőrzési Főigazgatóság (DGCCRF)Kapcsolat: a webhelyen elérhető kapcsolatfelvételi űrlap
Telefon: +33 (0) 1 44 87 17 17
NémetországSzövetségi Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi HivatalE-mail: utpatble [dot] de (utp[at]ble[dot]de)
Telefon: +49 228 6845-0
GörögországA Vidékfejlesztési és Élelmiszerügyi Minisztérium tisztességtelen forgalmazói magatartás elleni küzdelemmel foglalkozó osztályaE-mail: apetropoulouatminagric [dot] gr (apetropoulou[at]minagric[dot]gr)
Telefon: +0302102124289-ig történő elérésére
MagyarországNemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)E-mail: tpfoatnebih [dot] gov [dot] hu (tpfo[at]nebih[dot]gov[dot]hu)
Telefon: Fax +36-1-336-9000
ÍrországTisztességtelen Forgalmazói Magatartás Végrehajtó HatóságE-mail: utpatagrifoodregulator [dot] ie (utp[at]agrifoodregulator[dot]ie)
Telefon: +353 (0) 1 505 8607
OlaszországMezőgazdasági, Élelmiszerügyi és Erdészeti Minisztérium, ICQRF-osztályE-mail: icqrf [dot] capodipartimentoatpoliticheagricole [dot] it (icqrf[dot]capodipartimento[at]politicheagricole[dot]it)
Telefon: +39 06 4824047 / +39 06 4884467
LettországVersenytanácsE-mail: pastsatkp [dot] gov [dot] lv (pasts[at]kp[dot]gov[dot]lv)
Telefon: +371 6728 2865
LitvániaVidéki Gazdaság- és Piacfejlesztési ÜgynökségE-mail: infoatlitfood [dot] lt (info[at]litfood[dot]lt)
Telefon: +370 52 649035
LuxemburgVersenytanácsE-mail: infoatconcurrence [dot] public [dot] lu (info[at]concurrence[dot]public[dot]lu)
Telefon: +352 2478 4174
MáltaTisztességtelen Piaci Gyakorlatok TanácsE-mail: utpboard [dot] mafaatgov [dot] mt (utpboard[dot]mafa[at]gov[dot]mt)
HollandiaFogyasztó- és Piacfelügyeleti HatóságE-mail: ACM-Postatacm [dot] nl (ACM-Post[at]acm[dot]nl)
Telefon: +31 70 7222 000
Fax: +31 70 7222 355
LengyelországVerseny- és Fogyasztóvédelmi HivatalE-mail: uokikatuokik [dot] gov [dot] pl (uokik[at]uokik[dot]gov[dot]pl)
Telefon: + 48 22 55 60 800
PortugáliaÉlelmiszer- és Gazdaságbiztonsági HatóságE-mail: correio [dot] asaeatasae [dot] pt (correio[dot]asae[at]asae[dot]pt)
Telefon: +351 217 983 600
Fax: +351 217 983 654
RomániaVersenytanácsE-mail: officeatconsiliulconcurentei [dot] ro (office[at]consiliulconcurentei[dot]ro)
SzlovákiaFöldművelésügyi és Vidékfejlesztési MinisztériumE-mail: utps [dot] agrifoodatland [dot] gov [dot] sk (utps[dot]agrifood[at]land[dot]gov[dot]sk)
SzlovéniaVersenyvédelmi ÜgynökségE-mail: gp [dot] avkatgov [dot] si (gp[dot]avk[at]gov[dot]si)
Telefon: +386 1 478 3597
SpanyolországÉlelmiszerügyi Tájékoztatási és Ellenőrzési Ügynökség (AICA)E-mail: daicaatmapa [dot] es (daica[at]mapa[dot]es)
Telefon: +34-913478374
SvédországVersenyhivatalE-mail: konkurrensverketatkkv [dot] se (konkurrensverket[at]kkv[dot]se)
Telefon: +46 8 700 1600

Panasztétel

Az irányelv olyan intézkedéseket is tartalmaz, melyek segítenek a gyengébb beszállítóknak jogaik érvényesítésében. Például védi a panaszosokat, akik megválaszthatják, melyik jogalkalmazó hatóságnál kívánnak panaszt benyújtani: a nemzeti hatóságuknál vagy a vevő székhelye szerinti uniós ország hatóságánál.

Az irányelv értékelése

A tagállami intézkedések eredményességének felmérése céljából értékelés készül az (EU) 2019/633 irányelvről, melynek eredménye 2025 végén fog rendelkezésre állni. Az értékelés keretében a Közös Kutatóközpont és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság éves felméréseket végez az uniós országokban a tisztességtelen forgalmazói magatartásról.

A korábbi években készített felmérések eredményei ezen az oldalon találhatók.

Dokumentumok

2023. SZEPTEMBER 13.
Compliance assessment: explanatory documents, transposition and conformity checks
2021. ÁPRILIS 30.
Brochure: Directive on unfair trading practices in the agriculture and food supply chain
2021. ÁPRILIS 30.
Factsheet: Directive on unfair trading practices in the agriculture and food supply chain