Ugrás a fő tartalomra
Agriculture and rural development

A civil párbeszédben részt vevő csoportok kiválasztása

 A civil párbeszédben részt vevő csoportok kiválasztására irányuló eljárás és a kinevezési feltételek ismertetése a 2014–22-es időszakra vonatkozó pályázati felhívásokban

Jogalap

A 2013. december 16-i 2013/767/EU bizottsági határozat létrehozta a közös agrárpolitikával kapcsolatos kérdésekről folytatott civil párbeszédben részt vevő csoportok felállításának keretét.

A határozat elfogadását követően – 2014 áprilisában – pályázati felhívás közzétételére került sor. A pályázati eljárás alapján a Bizottság 2014 júliusában határozatot hozott 13, civil párbeszédben részt vevő csoport összetételéről. A civil párbeszédben részt vevő csoportok tagszervezeteit hétéves időtartamra nevezték ki. Megbízatásukat, mely 2021 júliusában lejárt, a (EU) 2021/1112 bizottsági határozat 2022. december 31-ig meghosszabbította.

Pályázati felhívások

A civilpárbeszéd-csoportok kiválasztására vonatkozó kritériumokat és a csoportok kinevezésének feltételeit a vonatkozó pályázati felhívások ismertetik.

Dokumentumok

Korábbi pályázati felhívások

2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on animal products
English
(207.76 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on arable crops
English
(208.07 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on common agricultural policy
English
(207.75 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on direct payments and greening
English
(207.72 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on environment and climate change
English
(207.71 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on forestry and cork
English
(207.5 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on horticulture, spirits, olives and flowers
English
(207.81 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on international aspects of agriculture
English
(207.67 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on milk
English
(207.37 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on organic farming
English
(207.69 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on quality and promotion
English
(208.36 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on rural development
English
(207.57 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on wine
English
(867.95 KB - PDF)
Letöltés
2019. DECEMBER 3.
Call for applications – civil dialogue group on women in rural areas
English
(207.78 KB - PDF)
Letöltés