Áttekintés
Magyarország egyedülálló természeti adottságokkal rendelkezik, aminek köszönhetően területén kedvezőek a feltételek a mezőgazdaság számára. Ebből adódóan a helyi agrárágazat nagyon sokszínű, és fontos szerepet tölt be a nemzetgazdaságban. A magyar agrárgazdaságok mintegy 60%-a folytat állattenyésztést – főként baromfi-, sertés-, juh- és szarvasmarha-tenyésztést –, a növénytermesztésben pedig a főbb szántóföldi növények termelése mellett a gyümölcs- és zöldségtermesztés is hangsúlyos szerepet játszik.

Cél és stratégia
Magyarország stratégiája arra irányul, hogy támogassa és fenntartható fejlődési pályára állítsa a vidéki térségek gazdaságát, egyúttal pedig elősegítse a modern technológiák kínálta lehetőségek kiaknázását. A KAP stratégiai terv célja, hogy hozzájáruljon a munkahelyteremtéshez, és vonzóvá tegye a vidéki térségek kínálta életkörülményeket. További célja, hogy a mezőgazdasági termelés – a minőségi élelmiszerek előállítását is ideértve – jövedelmező és társadalmilag elismert tevékenység legyen. Végezetül a terv azt is el kívánja érni, hogy biztosítsa a lakosság élelmiszer-ellátásának biztonságát, egyúttal pedig jelentősen javítsa a környezeti feltételeket, és hozzájáruljon a természeti erőforrások megújulásához.

- Tájékoztató
- 2025. február 17.
A Magyarország által a 2023–27-es KAP végrehajtására vonatkozóan jóváhagyott KAP-stratégiai tervben meghatározott kulcsfontosságú elemek és választási lehetőségek áttekintése.
- At a glance: Hungary's CAP Strategic Plan(2.4 MB - PDF)
A teljes stratégiai terv (módosításokkal együtt) a tagállami hatóságok honlapján érhető el: Magyarország KAP stratégiai terve. A belinkelt oldalon elérhető információk teljességéért kizárólag az illetékes nemzeti hatóságok tartoznak felelősséggel.
Éves teljesítményjelentések
A teljesítményjelentésben Magyarország ismerteti a kiadásokat, outputokat, és a KAP-stratégiai terv révén elért eredményeket, minőségi és mennyiségi áttekintést is nyújtva a stratégiai terv végrehajtásáról.
Magyarország 2023. évi éves teljesítményjelentése a magyar kormány honlapján – a belinkelt oldalon elérhető információk teljességéért kizárólag az illetékes nemzeti hatóságok tartoznak felelősséggel.
Időrendi áttekintés
- 2024. február 8.
A Bizottság jóváhagyta Magyarország KAP stratégiai tervének második módosítását.
- 2024. február 8.
A Bizottság jóváhagyja Magyarország KAP stratégiai tervének első módosítását.
- 2022. november 7.
A Bizottság jóváhagyja Magyarország KAP stratégiai tervét.
- 2022. október 14.
Magyarország felülvizsgált javaslatot nyújt be, amelyben reagál az első javaslattal kapcsolatos bizottsági észrevételekre.
- 2022. április 23.
Magyarország válaszol a Bizottság észrevételeket tartalmazó levelére.
- 2022. március 31.
A Bizottság észrevételeket tartalmazó levelet küld Magyarországnak az ország KAP stratégiai tervéről.
- 2021. december 30.
Magyarország benyújtja első KAP stratégiai tervjavaslatát.
- 2020. december 18.
A Bizottság szolgálati munkadokumentumot ad ki, amelyben ajánlásokat fogalmaz meg Magyarország KAP stratégiai tervére vonatkozóan.
Jogalap
(EU) 2021/2115 rendelet a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról
Dokumentumok
A KAP-stratégiai terv felülvizsgálatára irányuló konkrét kérések
- 2023. JÚLIUS 20.
Végrehajtási határozat
- 2022. NOVEMBER 8.
- 2022. NOVEMBER 8.
Észrevételeket tartalmazó levelek
- 2022. ÁPRILIS 28.
- 2022. ÁPRILIS 28.
- 2022. ÁPRILIS 28.
Bizottsági szolgálati munkadokumentumok
Bizottsági szolgálati munkadokumentum SWD(2020) 397 – Magyarország
- 2021. MÁRCIUS 30.
Kapcsolódó linkek
A tagállami KAP stratégiai tervek számos különböző – országos és uniós szintű – célkitűzést fogalmaznak meg, melyek konkrétan meghatározott, kézzelfogható eredmények elérését szolgálják.
Az uniós gazdákat támogató és Európa élelmezésbiztonságát szolgáló közös agrárpolitika céljainak, történetének és jelenlegi szabályainak áttekintése
A 2023–2027-es időszakra szóló közös agrárpolitika legfontosabb elemei
Információk a közös agrárpolitika (KAP) végrehajtásáról és alkalmazásáról az egyes uniós országokban